46 képpel készült városunk egyik legnépszerűbb festőművésze a „Látkép másképp” című tárlatára, amely 80. születésnapján, május 23-án nyílt volna meg a Festőteremben. A teljes életpályán átívelő kiállítás valószínűleg szeptember végén lesz megtekinthető.

– A képeim jóval színesebbek, mint a pályám legelején. Az emlékek beépülnek a látványba – mesélte a Soproni Képzőművészeti Társaság örökös tagja. – A másik lényeges különbség az, hogy már nem olyan szögből festek, mint régen, és nem olyan momentumokat ragadok meg, amelyek egy képeslapon is szerepelhetnének. Igyekszem olyan dolgokat megmutatni, amiket mások talán észre sem vesznek. A Festőterem azért is áll különösen közel a szívemhez, mert lehetőség van arra, hogy az érdeklődők távolról nézzék össze a képeket, így az egyik felerősítheti a másik hangulatát.

Grabner József különösen nagy szerencséjének tartja, hogy mindig jó helyen és jó munkatársakkal dolgozott. A postán kezdte, és onnan is vonult nyugdíjba. A csúcson hagyta abba, így nem maradt benne tüske. Az egykori munkatársakkal minden szerdán kirándulni jár, és ezek a közös kiruccanások bőven szolgáltatnak témát az alkotáshoz.

– Most, hogy nyugdíjas vagyok, semmivel sem festek többet, mint korábban – tette hozzá a művész, akinek minden egyes alkotása a természetben készült. – Régen az egész hét során felgyülemlett bennem egyfajta tettrekészség, és felfokozott állapotban mentem ki festeni. Most már képes vagyok kivárni a legmegfelelőbb időpontot. Ezért is szeretem annyira az akvarellt: gyorsan és pontosan lehet vele dolgozni.

Az alkotó most már abban a korban van, amikor nem gyűjtöget, hanem olyasminek örül, ami maradandó. A családja nem mindennapi ajándékkal lepte meg a kerek évforduló alkalmából: egy olyan albummal, amelyben mindenki írt néhány gondolatot a kedvenc képéről. András unokája – egy közös fotózás emlékét felidézve – tökéletesen fogalmazta meg azt, amire a „Papa” a legbüszkébb: ahogy szelíden, „nem irányítva, csak vezetve” terelte őket a művészi pálya felé. Minden unoka örökölte nagyapja tehetségét, akinek legemlékezetesebb kiállítása a 70. születésnapján volt – közösen az akkor végzős tervezőgrafikus Ádámmal.

– Boldoggá tesz, ha figyelem a napot, a felhőket, szemlélem az unokáimat és első kedvenc dédunokámat, Laurentzt – zárta a beszélgetést az elismert művész. – Az élet szép. Így látom, így gondolom. Nem szoktam keseregni. Keresek olyat, ami örömet okoz – ha lehet, másoknak is.