Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kronosz és Kairosz a  Fabricius Galériában

Kronosz és Kairosz a Fabricius Galériában

| Munkatársunktól | Kultúra

A Fabricius Galéria új kamara-kiállításán ifj. Szlávics László szobrászművész a gépi óraszerkezeteknek juttatja a fő szerepet, felidézve a mechanikus időmérés megszületését. A művész régi órások titkainak kutatásába kezd, miközben a vanitas gondolatkörét is felidézi: Mit kezdünk az idővel, mi az emberi élet célja? A kiállítás június 16-án, pénteken este nyílik a Fő téren.

A barokk-kori Sopron híres volt órásmestereiről. Csatkai Endre megemlékezik az egyik legnevesebb mesterről, a pürlingi Zoller Ferencről, aki az 1760-as években telepedett le a városban. Ő készítette többek között a Városháza állóóráját - ma a Soproni Múzeumban található - és a ferencesek óráját, amelyet Szily János püspök a szombathelyi szeminárium számára vásárolt meg. A biedermeier korában festett, zenélő képórák készültek Sopronban. Szlávics László óraszobrainak tokozata, számlapjai tehát otthonosan érezhetik magukat a Soproni Múzeumban, a hangyaszorgalmú város óráinak társaságában.

Ifj.Szlávics László szobrász elsősorban éremművészettel foglalkozik, annak szinte minden ágát műveli. Egyaránt készít iparművészeti szemléletű, az ötvösség tárgykörébe tartozó alkotásokat és a képzőművészet, szobrászat eszközrendszerét használó műveket. Az alkalmazott művészet és az autonóm alkotás iránti elkötelezettség kettőssége végigvonul munkásságán.

 A Fabricius Galéria pénteken nyíló új tárlatán Veress Ferenc műveszettörténész teszi fel a kérdést: “Mit fejeznek ki számunkra Szlávics László időszerkezetei? Szlávics órái nem destruktívak, inkább játékosan ironikusak. A polgári kultúra korát idéző óradobozok formáját szinte minden esetben megtartja, ezeket rendezi be furcsa szerkezeteivel, avatja assemblage-á. Néhány esetben finom homokkal tölti meg az óradoboz alját, s ebbe helyezi el a szerkezeteket. Különös táj alakul így ki, hasonló ahhoz, amit Dali egyes festményein láthatunk. “ 

KRONOSZ ÉS KAIROSZ

Ifj. Szlávics László szobrászművész kiállítása

Időpont: 2017. június 16, péntek, 18 óra

Helyszín: Soproni Múzeum, Fabricius Galéria (Fő tér 6.)

A kiállítást megnyitja: Veress Ferenc művészettörténész

A kiállítás 2017. július 16-ig tekinthető meg. 

Nyitva: kedd-vasárnap: 10–18 óra. Hétfőn zárva.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...