Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Könnyűzene komolyan
A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar otthonra talált a Liszt-központban – a legtöbbször itt próbálnak, illetve rendszeresen koncerteznek az épületben Fotó: Soproni Téma-archívum – Torma

A soproniak büszkék saját szimfonikus zenekarukra

Könnyűzene komolyan

| Huszár Judit | Kultúra

Szuperhős filmzenék, valamint a Reszkessetek betörők dallamai – a következő két fellépésén könnyűzenét is előad a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar. Az idén 190 éves együttes tagjai ápolják a hagyományokat, de tele vannak újszerű elképzelésekkel is.

Az alapítás 190. évfordulóján közös koncerttel ünnepelt a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a két intézmény az 1829-ben alapított Soproni Zeneegyesület utódja. – A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar 190 éve megszakítás nélkül működik, amire nagyon büszkék vagyunk – kezdte Kóczán Péter, a társulat vezetője. – Számtalan fontos momentumot említhetnék a közel 2 évszázadból: a századik születésnapunkon például részt vett maga Bartók Béla és Dohnányi Ernő, a második világháború előtt rendszeresen közvetítette a zenekarunk fellépéseit a rádió. Ugyanakkor az idei évben is jelentős koncerteket adtunk: felléptünk a Liszt-napokon a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a páneurópai piknik 30. évfordulóján a Lipcsei Szimfonikusokkal adtunk ünnepi koncertet a fertőrákosi barlangszínházban, de a jubileum kapcsán kiadtunk egy cd-t is.

A zenekarnak most 30 állandó és ugyanennyi alkalmanként csatlakozó tagja van. Hivatalosan amatőr együttesnek számítanak, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagoknak van polgári foglalkozásuk (többen a zeneiskolában dolgoznak, mások ének-zenét oktatnak, vagy különböző zenekarokban játszanak), mellette a szabadidejükben zenélnek.

– Az elmúlt évek fontos feladata volt, hogy a tagság megtartása mellett folyamatosan emeljük a produkcióink színvonalát – folytatta Kóczán Péter. – Úgy érezzük, hogy ebben sikeresek vagyunk, a soproniak kíváncsiak a fellépéseinkre, és büszkék arra, hogy a városnak van saját szimfonikus zenekara.

Jelenleg három bérletsorozatban működnek közre a zenészek, emellett minden évben több nagyzenekari és kamarafellépést is szerveznek. Remélik, hogy a Lipcsei Szimfonikusokkal folytatják az együttműködést, és olyan monumentális műveket is elő tudnak adni, mint például Gustav Mahler szimfóniái. Ugyanakkor tele vannak újszerű tervekkel is, október 12-én például ők is közreműködnek a Szuperhős napon a Liszt-központban. Itt a Marvel filmek zenéit adják elő, december 7-én pedig a jereváni Szent Imre-templomban a Reszkessetek betörők című amerikai vígjáték dallamait is hallhatjuk a szimfonikusoktól. 

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...