– Kojgorodok járási központ, mégis egy alig háromezer lakossal bíró kis falu Komiföld délnyugati részén, a Sziszola folyó partján, mintegy másfél ezer kilométerre Moszkvától – mesélte hazájáról Andrej Potapov. – Komiföld az Oroszországi Föderáció egyik tagköztársasága az Ural-hegység nyugati oldalán, területe közel ötszöröse Magyarországénak, de lakosainak száma nem éri el az egymilliót sem. Kojgorodokban születtem, tízéves koromig itt jártam iskolába is. A faluban volt egy kis tánckör, ott kezdtem el, lényegében kedvtelésből táncolni. Egy alkalommal megjelent a faluban a sziktivkári művészeti gimnázium egyik művésztanára, hogy kinek lenne kedve náluk továbbtanulni, beleértve a táncot és a balettet is. Jelentkeztem, fölvettek, így kerültem Sziktivkarba, Komiföld fővárosába, és lényegében ezzel elindult a pályám.

A 24 éves, szőke fiatalember diplomája kézhezvételét követően tagja lett az 1958-ban alapított Komi Állami Opera- és Balettszínház társulatának, ahol egyre jelentősebb szerepeket kapott. Andrej előtt fokról fokra kezdett kinyílni a világ, előbb moszkvai balett-társulatoknál vendégszerepelt, majd nyugat-európai, illetve amerikai színházakban is színpadra léphetett, így például a balettirodalom egyik nagy klasszikusában, a Hattyúk tavában is.

– Alekszej Batrakov, a Sza­ransz­ki Balett igazgató–koreográfusa tartott egy mesterkurzust Sopronban, így ő már ismerte a társulatot, én pedig az ő inspirálásra és ajánlására, illetve a két társulat közötti együttműködés eredményeképpen szerződtem Sopronba – tette hozzá Andrej. – Jól érzem itt magam, kiváló a társulat, gyönyörű a város, kezdek barátkozni a nyelvvel is, sőt elhatároztam, hogy tudatosan, tanárral fogok magyarul tanulni, amiben az is segítségemre lehet, hogy a komi nyelv is a finnugor nyelvcsalád tagja.

A nyelvtanulásban szívesen segítenek Andrejnek a társulat tagjai is, akik elsők között a „sárga bögre, görbe bögre” nyelvtörővel tették próbára a fiatalember nyelvtehetségét, majd elénekeltették vele a Süss fel nap kezdetű gyermekdalt. – Azt mondták egész jó, néhány pohár soproni kékfrankos pedig állítólag még az akcentusomon is javítana… – mondta nevetve a fiatal táncos. – Lehet, mindenesetre viccesen azt szoktam mondani, hogy némi szókincsem már van, de minden nyelvtan nélkül!