Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Királynők és királyok
A Vadak ura című nagyszabású családi musical a Soproni Petőfi Színház és a TBG Production közös előadása, július 22-én, 23-án, 29-én és 30-án mutatják be a barlangszínházban. Fotó: György Zso

December 1-től lehet jegyeket venni a barlangszínházba

Királynők és királyok

| Huszár Judit | Kultúra

Meghirdették a 2022-es, Királynők és királyok című évadot a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. A témapark április elsején nyit, az első barlangszínházi előadást május 27-én tartják, ekkor a Punnany Massif lép fel, a szeptember 10-i záráson pedig Rúzsa Magdi ad koncertet.

– Soha ennyi előadással nem készültünk – mondta a 2022-es barlangszínházi évadról Pataki András, a Pro Kultúra ügyvezetője. – Jövőre hatvan programot kínálunk a játszóhelyen, reméljük, hogy a vírushelyzet engedi, hogy zavartalanul megtartsuk mindet. A témapark április elsején nyit, a barlangban pedig a szezonnyitó koncert május 27-én lesz. A fiatalok egyik kedvenc zenekara, a Punnany Massif lép fel, másnap pedig Szulák Andreát hallgathatják meg az érdeklődők.

A jövő szezonban új, Jazzcsütörtök nevű programot is indítanak, a Dohnányi-teremben legalább öt dzsesszkoncertet tartanak, mindegyik alkalommal helyi borászok kínálják a nedűiket, illetve a helyi gasztronómia is helyet kap az eseményeken. Szintén a Dohnányi-teremben folytatják az Ötórai hangoló című komolyzenei programot, a koncertek fellépője itt a Soproni Szimfonikus Zenekar.

Ha már a komolyzenénél tartunk: a Győri Filharmonikusok háromszor koncertezik az évadban Fertőrákoson, de megnézhetik a vendégek Bartók Csodálatos mandarinját is – a táncműben a zongora királyai, Bogányi Gergely, Boros Misi, Binder Károly és Varga Gábor is megszólaltatják a magyar fejlesztésű Bogányi-zongorákat.

Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje címmel készül musical Árpád-házi Szent Erzsébetről, de egy másik magyar uralkodó családi hölgyről szóló történet is megelevenedik Fertőrákoson, Huszka Jenő és Szilágyi László Sissi, a magyar királyné című operettjét is bemutatják.

A következő évadban ismét szeretnének több osztrák nézőt a barlangba invitálni, nekik németül játsszák a Bál a Savoyban című revüoperettet és a Lehár-gálaestet.

Jövőre is igazi világsztárok érkeznek a júliusi SopronDrumra, fellép 2017 után újra Stanley Jordan. A Vadak ura című családi musicalt hatszor is bemutatják, de műsorra tűzik a Csókkirályt, a Farmerkirályt is, illetve Zorán, Dés László is koncertezik a barlangban, a szeptember 10-i záróműsort pedig Rúzsa Magdi adja.

– Igazi békeidőket idéző a kínálat, sőt még annál is bőségesebb – mondta az évadhirdető sajtótájékoztatón Sass László, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke. – Egy olyan összeállítás a jövő évi, amelyben mindenki talál magának tetsző programot.

A jövő évad részletes műsorát megtekinthetik a barlangszinhaz.hu oldalon. 

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...