Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Képeken a múlt és jelen
Digitális és analóg technikával készült fotókat is bemutatnak a kiállításon. Fotók: Filep István

„Minden alkotásban benne van a készítő fotós szíve és lelke”

Képeken a múlt és jelen

| Elek Szilveszter | Kultúra

Megnyitották a Múlt és jelen című kiállítást hétvégén a Liszt-központban. A Soproni Fotóklub országos pályázatára több mint 450 alkotás érkezett, ezekből válogatott a szakértő zsűri.

Fekete-fehér, természet, színes, utca és riport – ebben a négy kategóriában hirdetett pályázatot idén a Soproni Fotóklub. A XXII. Múlt és Jelen című kiírásra az ország minden részéről érkeztek fotók, a zsűri összesen negyvennyolc alkotó négyszázötvenegy képét bírálta el, ezek közül kilencvennégyet válogatott a kiállításra.

Hipságh Gyöngyi, a szervező Soproni Fotóklub elnöke a szombati kiállításmegnyitón úgy fogalmazott: minden alkotásban benne van a készítő fotós szíve és lelke.

Horváth Imre, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége elnöke hangsúlyozta: a zsűrizés során ő leginkább két szempontot vesz figyelembe. Az első, hogy mennyire eredeti egy alkotás, valamint hogy a fotósnak mennyire sikerült a lényeges részletekre fókuszálnia.

A résztvevőket Stöckert Tamás önkormányzati képviselő, a kulturális és oktatási bizottság elnöke is köszöntötte, aki Hipságh Gyöngyi közösségszervezői elhivatottságát méltatta.

A tárlat október 31-ig tekinthető meg a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ első emeletén.

A 4 kategóriában a következő pályázók érték el a legjobb eredményt:

– fekete-fehér: Ligeti László – természet: Ecsedi Ákosné

– színes: Seiner Krisztián – utca és riport: Sági Ági

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Rákóczi 350

Rákóczi 350

2026. 04. 01. | Nagybodzsár Kamilla

Kiállítás, díjátadó és ünnepi műsor is része volt annak a gálaestnek, amellyel II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójára emlékeztek a Liszt-k...