1944 novembere és 1945 márciusa között több Sopron környéki településen is működött kényszermunkatábor, ahol zsidó munkaszolgálatosok főleg sáncmunkát végeztek. A leghírhedtebb közülük a balfi volt, amelyet 1945 márciusában brutálisan „felszámoltak”, itt vesztette életét Szerb Antal, Sárközi György és Halász Gábor is. Hasonló módon „üzemelt” Harkán is tábor, melynek létére Tóth Vivien véletlenül bukkant helytörténeti kutatásai során.

– A falu legnagyobb része nem tudott a Harkán működött kényszermunkatáborról – kezdte Tóth Vivien –, 1946-ban ugyanis az itteni németeket kitelepítették. Helyükre az ország különböző területéről érkeztek „telepesek”, azonban a „régi” harkaiak nem meséltek erről az „újaknak”. Szüleink–nagyszüleink használtak olyan közterületi elnevezéseket, mint „tankcsapda” vagy „zsidó temető”, ezek eredete azonban sokáig – legalábbis előttem – nem volt ismert. A kényszermunkatábor működését megismerve azonban egyértelmű, hogy előbbi – Sopron felől érkezve – a munkaszolgálatosok tevékenységének „eredménye”, utóbbiba pedig – Nyék felé – az itt életét vesztett 650 zsidót temették.

Kutatási, levéltári anyag aztán, ha nem is bőséggel, de folyamatosan került Vivien elé: Harkán szolgált jupók, keretlegények pere, tanúvallomások, exhumálási jegyzőkönyvek, halállisták a zsidó levéltárból, a soproni zsidó hitközség levelezései. Amiről pedig a száraz tények meséltek: 1944 őszétől 1945. március végéig a főutca házainál, nyitott gazdasági épületekben mintegy ezernyolcszáz–kétezer zsidó munkaszolgálatost helyeztek el. Kezdetben nőket, majd decemberben, amikor őket Lichtenwörthbe – Mauthausen altáborába – vitték, helyükre férfiak érkeztek, frontot járt munkaszázadok Kárpátaljáról, valamint Kassáról, az ottani „gyűjtésből”.

– „Zöldfülű” helytörténésznek tartom magam, mesélős kedvű nagymamák unokájaként kaptam kedvet 19 évesen a kutatáshoz – zárta Vivien, aki a helyi iskolában evangélikus hitoktatóként dolgozik. – 100 százalékban vak vagyok, így a kutatás nehezített számomra: képernyőolvasó szoftverekkel érem el az online forrásokat, de sokan támogatják a munkámat, elsősorban édesapám, aki a kézírásos források feldolgozásában segít. Célom, hogy a harkai áldozatok arcot, nevet kapjanak, a 81 éve nem ismert tények elnyerjék a méltó figyelmet. Publikálni szeretném a kutatásaimat, valamint egy emlékmű létrehozása is álmom, mellyel az itt elhunytak előtt tisztelgünk. Fontos tudatosítanunk, hogy ami történt, ahhoz ma is megértéssel kell hozzáállnunk, hiszen itt mindenki áldozat volt, ha nem is ugyanolyan mértékben. Harka életében a 40-es évek gyászévek voltak, de maradéktalanul kell feltárni az évtized történéseit, nemcsak a kitelepítés, de az itt szenvedett zsidó kényszermunkások tragédiáját is.

Tekintse meg kvízünket!