Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kalandozás az USA-ban
Varga Gábor, Polgár Éva és Borbély László a New York-i Carnegie Hallban is nagy sikerű koncertet adott. Fotó: Carnegie Hall

Varga Gábor: Óriási megtiszteltetés ezeken a helyeken fellépni

Kalandozás az USA-ban

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Nagy sikerű koncertkörúton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban Varga Gábor. A soproni dzsesszzongorista Polgár Éva és Borbély László zongoraművésszel Bartók, Kodály és Liszt darabjaiból, valamint improvizációkból állította össze Carpathian Impressions című műsorát.

– Mi volt ennek a turnénak az előzménye, egyáltalán hogy jött létre?

– Polgár Éva neve kimondottan jól cseng az amerikai zenei életben, ugyanis néhány évvel ezelőtt megnyerte a Neszlényi Judith magyar zongoraművész és Geraldine Keeling amerikai Liszt-kutató alapította Los Angeles-i nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny fődíját. Azóta ő az egyik szervezője ennek a rangos zenei eseménynek, melynek zsűrijébe idén meghívta Borbély László kiváló zongoraművészt is. Mivel mindketten ismerték zenei munkásságomat, adva látták a lehetőséget, hogy én is utazzak ki velük, és szervezzünk egy közös hangversenykörutat. Eljutottunk a Los Angeles-i Zipper Hallba, a New York-i Carnegie Hallba és a washingtoni Kennedy Centerbe is.


– Gondolom, óriási élmény volt olyan helyszínen is zongora elé ülni, ahol egykor Csajkovszkij, Rachmanyinov vagy a Beatles együttes is koncertezett.

– Természetesen! Nagy megtiszteltetés is volt számunkra, hogy a Carnegie Hall szakmai zsűrije méltónak talált bennünket arra, hogy színpadra léphettünk ott, ahol egykor Bartók Béla is koncertezett. Többek között az ő munkásságának egy darabját is előadhattuk a 600 férőhelyes Zankel-teremben. A műsorban előttem elhangzó klasszikus művek hangulatához alkalmazkodva az „Erdő mellett estvéledtem”, a „Tavaszi szél” és a „Kis kece lányom” című magyar népdalok témáira építtettem föl az improvizációmat. A hallgatóság ugyan teljesen más kultúrkörből érkezett, de a koncert végén állva, vastapssal honorált bennünket. Ott volt például a magyar ENSZ-képviselet több tagja is, élükön dr. Horváth Zsuzsanna nagykövettel.

– A szoros zenei programokon kívül tudtál időt szakítani nézelődésre is?

– Ügyeltem rá, hogy erre is jusson idő, hisz nem minden nap jut el az ember Amerikába. Bár éppen a mostani sikereinknek köszönhetően talán a közeljövőben ismét lesz módunk fellépni az Újvilágban. Jártam Hollywoodban, ahol fejet hajthattam a soproni születésű, Oscar-díjas operatőr, John Alton, azaz Altmann Jakab emléke előtt, nagy élmény volt számomra New Yorkban a Guggenheim és a Metropolitan Művészeti Múzeum, Washingtonban pedig már teljes pompájában csodálhattam meg a Capitoleum előtt álló karácsonyfa fantasztikus fényfüzéreit. De azért már jó volt hazaérkezni Sopronba…

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...