Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Illés-slágerek a színpadon
Savanyu Gergely, Demeter Helga, Papp Attila, Mikó István, Vastag Tamás, Feke Pál Fotó: Pluzsik Tamás

Fergeteges házibuli: Ne gondold, ó ne, hogy Tied a világ!

Illés-slágerek a színpadon

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A 2018–2019-es színházi évad utolsó kőszínházi premierjét tartották a hétvégén a Petőfi Színházban. A társulat az Illés együttes Nehéz az út című nagylemezének egyik dalából kölcsönözte a zenés játék címét: Tied a világ!

– Nekem az Illés zenekar duplán különleges és párhuzamos pont az életemben – nyilatkozta Feke Pál, aki művészeti vezetőként Szente Vajk rendezését állította színpadra. – Rock­történelmünk részesei ők, a műfaj két nagy szerzőjével, ikonjával, Szörényi Leventével és Bródy Jánossal először az István, a király című rockoperán keresztül kerültem kapcsolatba, s ezek után ismertem meg igazán az Illés együttes dalait. Ez a most bemutatott előadás tisztelgés a pályafutásuk, az életművük előtt, nem utolsó sorban pedig egy fergeteges házibuli a közönséggel.

Maga a kerettörténet egy lakásavató buli, amit megrendezni nagy öröm, nagy munka, de még nagyobb csalódás, ha a meghívottak egy része el sem jön. A házigazdával (Savanyu Gergely) éppen ez történik, de a legjobb barátok (Feke Pál, Vastag Tamás, Papp Attila) persze vele maradnak ebben a „nehéz helyzetben” is, csakúgy, mint az elmaradhatatlan „partikellékek”, a pizza és az azzal megérkező, kiváló hangú és csinos pizzafutár lány (Demeter Helga), aki hamarosan be is száll a buliba, csakúgy, mint a pizzafutár fiú (Marosszéki Tamás), de meglepetésvendégként megérkezik az akadékoskodó Pista szomszéd (Mikó István) is.

A nehezen induló házibuli, melybe a színészek bevonják a közönséget is, egyszer csak fergeteges koncertté alakul át. Az erre az alkalomra összeállt zenekarnak köszönhetően, melynek vezetője Szörényi Őrs, ragyogóan szólnak a jól ismert Illés-számok… Ebben az előadásban a zenéé a főszerep, ezt nemcsak látni, hallani kell!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...