Menni vagy maradni?
2025. 11. 05. | Nagybodzsár KamillaNovember 15-én a Soproni Petőfi Színházban mutatják be Kiss József La Grange című zenés drámáját, amely Erkel Ferenc és a francia operaénekesnő, An...
Megnyitották a Soproni Széchenyi István Gimnázium tantermi múzeumát múlt szerdán az iskola második emeletén található értéktárban.
A teremben megannyi összegyűjtött emlék található, melyek mind szerepet játszottak az iskola százhetvenöt éves történetében: festmények, lombikok, mikroszkópok és ismeretterjesztő könyvek.
– Szeretnék gratulálni az értéktárhoz. Olyan ez, mint egy időkapszula, bőven van mire emlékezni – kezdte beszédét dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. – Remélem, hogy ezek az emlékek az ide betérő diákokat arra sarkallják, hogy még többet hozzanak ki magukból, ezzel is szolgálva a városunkat és hazánkat.
Az eseményen beszédet mondott Farkas Gábor, a Széchenyi-iskola igazgatója, ezt követően Kurányi Éva, a tárlat kurátora ismertette a kiállítás tematikáját.
A tervek szerint a tárlatot jövőre megnyitják a város lakossága előtt is, emellett virtuálisan is bejárható lesz az iskola honlapján.
November 15-én a Soproni Petőfi Színházban mutatják be Kiss József La Grange című zenés drámáját, amely Erkel Ferenc és a francia operaénekesnő, An...
A játék mindenkié – ezzel a sokatmondó címmel jelent meg a napokban a soproni Kertész Katalin óvodapedagógus és Britz-Farkas Nelli közös kötete, amely...