– Mit jelent a művészi pályádon a diplomakoncert?

– Egy fontos megállót, újabb mérföldkőhöz érkeztem. Ez még nem a zenészek körében emlegetett nagy diplomakoncertem, de egy fontos pillanat, ahonnan büszkén tekinthetek vissza a mögöttem álló évekre. Három éve ilyenkor még csak reméltem, hogy felvesznek a Zeneakadémiára. Most az alapdiplomámat kapom meg, ezután master képzésre felvételizem, így a tanulásnak még koránt sincs vége.

– Édesapád, Sárközi Gábor neves nagybőgőművész. Számodra minden út a zenéhez vezetett?

– Zenei közegbe születtem, de túlzás lenne azt állítanom, hogy minden utam ide vezetett. Gyerekkorom óta érdekel a művészet, ami számomra ösztönös volt, és magamtól vágtam bele, az a rajzolás és festészet. A létező összes szabadidőmet ezzel töltöttem. Mindent másoltam, és csakis azt vetettem papírra, ami éppen tetszett, emellett kezdtem el hegedülni. Azt mondták, ügyes vagyok, és a sikerélmények is követték egymást. Szerettem csinálni, de nem magamtól kezdett el érdekelni a dolog. A középiskolai felvételit a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumba adtam be, akkor döntenem kellett, hogy milyen irányba megyek tovább. Mivel kockákat nem akartam rajzolni, így akkor már én határoztam a hegedű mellett.

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jól választottál?

– Jól választottam, mindig is szerettem a zenét, ám hivatássá a középiskola alatt vált. Úgy gondolom, hogy erre meg kellett érnem. A konzi előtt saját magamtól sosem gyakoroltam, vagy ha igen, akkor nagyon csekély időre vettem kézbe a hangszert. Ez aztán teljesen átfordult, minél többet hegedültem, annál kevesebbet rajzoltam, az évek során pedig végleg abbahagytam.

– Mit kapsz a zenétől, mi az, ami számodra leginspirálóbb a hegedűjátékban?

– A zene számomra egy önkifejezési eszköz. Egy könyvet vagy verset készre írunk, egy képet pedig befejezettnek lehet nyilvánítani, a zenében nincs ilyen. Itt hiába van egy kész kottakép, annak az előadása mindig kicsit tökéletlen, mindig lehet mit finomítani. Egy hang sosem szólal meg kétszer ugyanúgy, a műveket, amelyeket játszunk az életünk során, számtalan élethelyzetből interpretáljuk. Két koncert sem sikerülhet ugyanúgy, ahogy vannak jobb és rosszabb napok is, itt is van kevésbé jó, jó, meg nagyon jó előadás is. Én ezt szeretem benne, illetve azt, hogy a színpadra lépés előtti adrenalin sohasem múlik el.

Tekintse meg kvízünket!