Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Földes Tamásné 1953–2021

| Kultúra

Életének 68. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Földes Tamásné, születési nevén Szili Antónia Mária, Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Osztályának volt osztályvezető-helyettese.

Földes Tamásné 1976-ban szerzett népművelő és könyvtáros képesítést a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán, majd 1981-ben gyógypedagógusként diplomázott a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Életpályáját 1983-ban Csornán, a Művelődési Házban kezdte. 1976-tól dolgozott Sopronban, ekkor került a Tóth Antal Óvoda, Általános Iskolába. 1992-ben lépett közszolgálati jogviszonyba a soproni polgármesteri hivatalnál. Az előképzettségének megfelelően oktatási szakreferensi beosztásba került. Földes Tamásné az egykor huszonhat oktatási intézmény irányítását és a helyi közoktatás ügyeit intézte nagy szakmai tudás birtokában. Ismereteinek továbbfejlesztése érdekében 2005-ben a Pécsi Tudományegyetemen közoktatás-vezetői diplomát szerzett. 

A hosszan tartó szakmai munka eredményeként 2007-ben Sopron Közoktatásáért oklevéllel tüntették ki, majd 2012-ben megkapta a legmagasabb soproni közszolgálati elismerést, a Thurner Mihály-emlékgyűrűt. 2013-ban a soproni polgármesteri hivatalból ment nyugdíjba, de továbbra is aktív közéleti tevékenységet folytatott. A Hova Tovább Közhasznú Alapítvány elnökeként a halmozottan sérült soproni gyerekek mindennapi életén segített. Saját bevallása szerint három dolog határozta meg az életét és pályáját: a hit, a család iránti szeretet és a folyamatos tudásvágy, ami a munkája során vezette. Élete utolsó szakaszáig aktívan élt, mindig a tettrekészség, a nyitottság, a céltudatosság és a precizitás jellemezte.

Hirtelen és váratlan halála mindannyiunk számára fájdalmas és nagy veszteséget jelent a soproni közéletben, hiszen olyan önzetlen, közösségi ember távozott, akit olyan sokan szerettek és tiszteltek. Emlékét szívünkben örökre megőrizzük!

Nyugodjon békében!

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata


Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...