A tavaszi kikelet üzenete
2026. 04. 08. | Köves AndreaNagyszombat délután nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Munkácsy teremben a Soproni Képzőművészeti Társaság hagyományos tavaszi tárlata.
„Károly király Sopronban” címmel nyílt emlékkiállítás múlt szerdán a soproni levéltárban a Habsburg Ottó Alapítvány és a soproni levéltár közös szervezésében.
A tárlat IV. Károly, az utolsó magyar király életét és soproni kötődéseit mutatja be. A megnyitón dr. Farkas Ciprián polgármester hangsúlyozta: Sopron számára IV. Károly nem csupán történelmi személyiség, hanem a város múltjának is része, hiszen gyermekévei egy részét is itt töltötte. Kiemelte, hogy az ilyen történetek, mint az övé, fontos szerepet játszanak a városi identitás erősítésében.
Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy a kiállítás egyszerre kínál történeti visszatekintést és aktuális üzenetet, bemutatva a király életútját és soproni történeteit. Az eseményen dr. Fiziker Róbert, a soproni levéltár igazgatója is köszöntötte a résztvevőket. Felidézte, hogy IV. Károly kétszer is Sopronból indult „útnak”, 1921-ben másodszor már a száműzetés felé. A kiállítást dr. Fejérdy Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos igazgatóhelyettese mutatta be az érdeklődőknek.
A tárlat július végéig látogatható a levéltárban.
Nagyszombat délután nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Munkácsy teremben a Soproni Képzőművészeti Társaság hagyományos tavaszi tárlata.
Olasz dallamok, fordulatos történet és sok nevetés – április 18-án mutatják be az Anconai szerelmesek című vígjátékot a Soproni Petőfi Színházban. A d...