Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Burleszk a javából
Hegyi Ferenc négy évig dolgozott új regényén. Fotó: Filep István

Burleszk a javából

| Köves Andrea | Kultúra

Burleszk címmel jelent meg Hegyi Ferenc soproni író ötödik kötete. A regény fergeteges tempójú, humorral átszőtt, elgondolkodtató XXI. századi történet.

– Ez a kötetem kicsit lassan készült, mint a Luca széke: négy év munkája előzte meg a kiadást, bár közben több tucat novellám is megszületett – mesélte Hegyi Ferenc. – Napjainkban, 2014–15-ben játszódik a történet. A pandémia miatt egy évet vártunk a kiadással, most úgy érzetük a kiadómmal, az Unicusszal együtt: itt az ideje a megjelenésnek.

A regényben egy erkélyen lógó férfi lepottyan Rajnaiék teraszára, és ezzel kezdetét veszi a szórakoztató és pikáns kalandok sora. Közben a szereplők egy részét erősen foglalkoztatja az értelmes, maga után nyomot hagyó élet kérdése, és mindannak a veszélyeztetettsége, amit kereszténységnek, európai kultúrának, civilizációnak gondolunk. Vajon mit rejt a sokatmondó cím?

– A borítón található, bohócsipkát viselő földgömb utal a regény mondandójára, s remélem, elindítja az olvasók fantáziáját – tette hozzá az író. – A burleszkfilmekben a szereplők a szokásos módon cselekednek, de egészen szokatlan környezetben. Korábban egy másik cím is az eszembe jutott, amely szorosabban kapcsolódik a történethez: Ki fél Martell Károlytól?. Ő volt a Frank Királyság teljhatalmú majordomusa, a Karoling-ház névadója. Nevéhez fűződik az arabok nyugat-európai előretörésének megállítása a 732-es poitiers-i csatában. Nélküle Európa és a keresztény civilizáció története másképp alakult volna. De másképp alakult volna a regény főszereplőjének, az ügyvéd Vadász Gergelynek is az élete, ha marad az ingatlanbiznisznél, és nem jut eszébe, hogy színdarabot írjon a régen meghalt frank vezérről... Természetesen a szerelmi szál is fontos eleme a regénynek.

Az író számára a regény legfontosabb üzenete: „Féljünk az olyan világtól, ahol a valóságot nem lehet megkülönböztetni az illúziótól, a látszattól!”.

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...