– Mitől különleges az Anconai szerelmesek?

– Ez egy méltán sokat játszott darab Magyarországon, tele klasszikus olasz slágerrel. Emellett van egy csodálatosan fordulatos története, sok kis és nagy szerelemmel. Ez az évad utolsó bemutatója, és ilyenkor nincs is nagyobb ajándék, mint egy jó zenés vígjátékot. Ezt a műfajt könnyű nézni, de nehéz csinálni: egyszerre könnyed és szórakoztató, mégis vannak benne drámai pillanatok. Az egyik legnagyobb kihívás a csapat számára az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt: ahol mélység van, ott azt becsülettel megmutassuk, amikor pedig szórakozni kell, akkor igazán nagyot szórakozzunk.

– Milyen a közös munka a társulattal?

– Nagyon jó csapattal dolgozom, fantasztikus energiák vannak a próbákon. Külön öröm, hogy egykori egyetemi társaimmal is együtt alkothatunk, ez a munka újra összehozott minket profi körülmények között. Fiatalok vagyunk, tele lendülettel, és ez nagyon sokat ad. Olyan művészek dolgoznak itt, akik a saját erőfeszítéseiken túl még pluszt is hozzátesznek az előadáshoz.

– Miben más ez a rendezés az eddigiekhez képest?

– Az egyetemi éveim alatt inkább nagy klasszikusokat, komolyabb darabokat rendeztem, mint például Csehovtól A fekete barátot vagy Erkel Ferenc Bánk bánját. Ez az előadás engem is kizökkentett a komfortzónámból, és arra késztetett, hogy új szemmel nézzek a műfajra, és megtaláljam, mitől lesz igazán értékes egy zenés vígjáték.

– Rendezőként és díszlettervezőként is részt veszel a produkcióban.

– Így van, a díszletet is én terveztem. A megszokott elrendezéshez képest egy forgó díszletet álmodtunk meg, ami rengeteg lehetőséget ad. Ez segít abban, hogy a történetet egyfajta olasz „labirintusba” helyezzük.

– Sopronhoz személyes emlékek is kötnek…

– Nem ismeretlen számomra a város. Harmadéves rendezőhallgatóként a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi színházi műhelyének keretében rendeztem egy etűdöt a Szentivánéji álomból a Soproni Egyetemen, illetve itt mutattuk be először a Bánk bán báboperát az Erdészeti Múzeumban. De korábbi emlékek is fűznek a városhoz, diákszínjátszóként, Németh Ervinnél játszottam itt általános iskolás koromban, lassan húsz évvel ezelőtt. Örülök, hogy visszatérhettem.

Fejes Szabolcs rendező és díszlettervező 1998-ban született Pápán katonaszülők gyermekeként. 2022-ben kezdte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Alapító elnöke az 5mű Összművészeti Egyesületnek, tagja volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem szakkollégiumának, amelynek elnöki feladatait is ellátja. Az idei évadban rendezett operát Pécsen, ifjúsági darabot Győrben, daljátékot Debrecenben és most zenés vígjátékot Sopronban. 

Megkérdeztük olvasóinkat: Hogy tetszett ez a színházi évad?

Kónyai Flórián: Nagyon szeretem a színházat, nagy rajongója vagyok. Több jó darabot is láttam idén, de amelyik szerintem kiemelkedett közülük, az a Görögség, avagy a ránk maradt görög örökség. Újat adott, nagyon jó a dinamikája, és még meg is döbbentem rajta. Igaz, hogy csak három szereplő játszik benne, de szerintem ebben rejlik a zsenialitása. A színészek trióban is megadták az igazi színházi élményt, nem volt hiányérzetem.



Vágány Luca Sára: Két előadást láttam idén, a Ványa bácsit és a Határátlépéseket. Mind a két darab nagyon tetszett, a Határátlépések kimondottan üdítő volt. Több szemszögből is át lehetett élni a páneurópai pikniket, érdekes előadás volt, át tudtam érezni a szereplők motivációit. A Ványa bácsi már egy másik kérdés, magát a darabot nevezhetjük nehéznek, de nagyon jól megfogták a színészek a karaktereik érzelmeit és motivációit.

Tekintse meg kvízünket!