Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Az én Széchenyim”
– Örömmel és gondolkodás nélkül mondtam igent – nyilatkozta a soproni szerepléséről Széles Tamás, aki Széchenyi Istvánt alakítja a történelmi drámában. Fotó: Pluzsik Tamás

Bemutatóra készülve: beszélgetés Széles Tamással

„Az én Széchenyim”

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Németh László Széchenyi című történelmi drámájának bemutatójára készül a Soproni Petőfi Színház társulata. A darab címszereplője Széles Tamás színművész.

– Ismerős a hangja, hisz szinkronszínészként gyakran halljuk, de színészként első alkalommal láthatjuk a városban.

– Saját produkcióban először játszom Sopronban, de sok-sok évvel ezelőtt egy tavaszi fesztiválon bemutatott darabban a Radnóti Színház színészeként vendégszerepeltem már a teátrumban, Csehov Sirály című színművében Trepljovot alakítottam.

– Hogyan találta meg önt Németh László történelmi drámájának címszerepe?

– Szolnokon A mi kis városunk című Thornton Wilder darabban játszottam, melyet Pataki András rendezett. Az egyik szünetben beszélgettünk, és elmondtam, hogy a terveim között szerepel egy monodráma megírása a legnagyobb magyarról, ugyanis nagyon érdekel az ő sorsa, halálának a körülményei. Nem sokkal később felhívott telefonon András, hogy lenne-e kedvem eljátszani Sopronban Németh László darabjában Széchenyi szerepét. Erre én örömmel és gondolkodás nélkül mondtam igent, bár tudtam, hogy ez egy elképesztően nagy kihívás, egy nehéz szerep, hisz ezer színnel kell színpadra állítani az államférfit. Most, amikor lassan a próbafolyamat végéhez érkezünk, még világosabban áll előttem Széchenyi alakja, aki nagyon összetett személyiség, hisz a kamaszos játékosságához párosult egy elképesztően izzó érzelmi világ, a folyamatos gyanakváshoz a féltés a család és a feleség iránt, és még sorolhatnám. Jó volna mindezekből minél többet megmutatni majd a színpadon. Időközben egyébként hatodfeles jambusban, Vörösmarty szókészletével megírtam Mon Széchenyi címmel azt a bizonyos monodrámát, mely annak idején Szolnokon elindítója volt annak a gondolatnak, hogy ma itt játszhatok.

– Hogy érzi magát Sopronban, milyenek a társak?

– Sopron még ebben a nehéz helyzetben is gyönyörű, és elvarázsol. A kollégákról nem is beszélve, hisz nagyon sokrétű, sokszínű, tehetséges társaság jött itt össze. A rendező Csiszár Imre, a Lonovics érseket alakító Boráros Imre, valamint a jelmeztervező Szakács Györgyi személyében három Kossuth-díjas is jegyzi a darabot.

– Mikor láthatja a közönség az előadást?

– Ennél nehezebb és fájdalmasabb kérdést nehéz feltenni. Nem tudjuk, a próbafolyamat végén járunk, néhány napon belül bemutatásra kész az előadás. A járvány többször átírta a teátrum műsortervét, szinte lehetetlen a színház vezetésének így tervezni. Van egy sarokpont: szeptember 21-én lesz Széchenyi István születésének 230. évfordulója…

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...