Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Adventi koncert és kocsonyafesztivál a Jerevánon

| Munkatársunktól | Kultúra

Rangos fellépője volt a Jereván-lakótelepnek az idei jereváni adventi koncerten: a Pro Kultúra és a Jereván-lakótelep Településrészi Önkormányzat közös szervezésében a Budapesti Lantos Kórus lépett fel a Szent Imre-templomban.

Az énekkar Gerenday Ágnes vezényletével Praetorius-, Mozart-, Liszt-, Part- és Kodály-műveket adott elő a népes hallgatóságnak.


A koncert kezdete előtt Tóth Éva, a településrész önkormányzatának elnöke köszöntötte Firtl Mátyás országgyűlési képviselőt, a fellépő kórust, valamint a közönséget. A Jereván-lakótelepi adventi hangverseny idén is a hálaadás alkalma, illetve előkészítése a karácsonyra való hangolódásnak – mondta el.


A városrészhez kapcsolódó további hír, hogy az elmúlt hétvégén immár harmadszor rendezték meg a vásársoron a kocsonyafesztivált. Az eseményen részt vett Bar­cza Attila, a soproni önkormányzat tanácsnoka is. Ezúttal Csiszár Ákos, a településrész önkormányzati képviselője vállalta a szervezés oroszlánrészét, valamint a kínálgatásban is részt vett. Mint elmondta, jövőre is megtartják a fesztivált.

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...