Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Ablakot nyitni a nagyvilágra

| Horváth Ferenc | Kultúra

Október elsejétől az egyetemtől a Pro Kultúra vette át a GYIK Rendezvényház fenntartását. A két nagy intézmény stratégiai megállapodást kötött.

Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora és Pataki András, a Pro Kultúra igazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy október elsejétől az egyetemtől a Pro Kultúrához kerül a GYIK Rendezvényház. Pataki András elmondta, a már lekötött programokat természetesen megtartják. Január elsejétől sem változik az intézmény alapvető profilja, és továbbra is támogatják a kis közösségeket, de lesznek hangsúlyeltolódások. Nagyobb szerepet kap például a tánc, a hagyományőrzés, részben a Sopron Balett, részben pedig a Sopron Táncegyüttes és a Pendelyes közreműködésével.

Dr. Fábián Attila kifejtette, a váltást az is indokolta, hogy az egyetemnek az alapfeladata az oktatás, a kutatás és a vállalkozásaik menedzselése, nem pedig egy közművelődési intézmény fenntartása, működtetése.

A sajtótájékoztatón írták alá a két intézmény stratégiai együttműködéséről szóló dokumentumot. Eszerint jövőre a már meglévő együttműködésre alapozva egyetemi bérletet indít a színház, nyári játszóhelyként ismét megnyílik az Esterházy-palota (Erdészeti Múzeum). Az egyetem fejlesztési tervében szerepel, hogy a botanikus kertben is kialakítanak egy nyári színpadot. Itt szintén lehetőséghez juthat a Pro Kultúra, illetve a színház. A dokumentum kitér arra is, hogy a színitanoda közművelődési munkájába bekapcsolódik az egyetem pedagógiai kara és az Alkalmazott Művészeti Intézet.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...