Legutóbb a Zenta, 1697 című rockoperának volt a dramaturgja Katona Imre. A színház második emeletén lévő piciny kis szobájában beszélgettem a 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett szakemberrel.

– Berettyóújfaluban születtem 1943-ban, amikor éppen hadszíntérré kezdett válni az ország. Édesanyám régi erdélyi nemesi családból származott, édesapám pedig jómódú kereskedő volt, akinek az egyik nagy ívű terve az lett volna, hogy létrehoz egy mozihálózatot. Ebben szerepet játszott az is, hogy jó barátja volt a Kossuth-díjas filmrendező, Makk Károly édesapja, Makk Kálmán, aki a helyi mozit üzemeltette. Sajnos édesapám terve nem valósulhatott meg, elvitték munkaszolgálatra, ahonnan nem tért haza. Ezen a szörnyűségen mind a mai napig nem tudtam túltenni magam.

– Édesanyád egyedül nevelt föl?

– Igen, mindhármunkat, ugyanis volt egy jóval idősebb bátyám és egy nővérem is, akik sajnos már nincsenek velünk. Édesanyám ragyogóan gazdálkodott a megmaradt javakkal, úgyhogy viszonylag keveset nélkülöztünk, míg 1950 táján mindenünket elvették és kitelepítettek bennünket. A kép ma is előttem van: jövök haza az iskolából, és látom, hogy minden holminkat kirakták az utcára. Huszonnégy órán belül kellett elhagyni az otthonunkat, Debrecenbe vittek, ott élő nagybátyám fogadott be bennünket.

– Ezek szerint diákéveid Debrecenhez kötnek.

– Ínséges idők voltak ezek, de megszerettem a „cívisvárost”, a könyvtár mellett laktunk, ha nem az iskolában, akkor ott voltam. Középiskolás koromban a mozi bűvöletében éltem, a Rocco és fivérei, az Országúton, és még sorolhatnám azokat a filmeket, melyek egyszerűen elvarázsoltak. Így született meg bennem az elhatározás, hogy filmoperatőr leszek, de ilyen szak akkor nem indult a főiskolán, ezért színész szakra jelentkeztem, hogy majd onnan „átcsusszanok”. Fölvettek, majd a másodév végén Várkonyi Zoltán osztályfőnököm azt mondta, hogy nekem egy hosszabb érési folyamatra van szükségem, ezért menjek el a bölcsészkarra.

– Bölcsészdiplomával a zsebedben kezdtél el rendezni. Hosszú volt az út Sopronig, az akkoriban rendkívül progresszív Egyetemi Színpadtól a Rock Színházon és a Gropius Stúdión át Olaszországig, ahol A népfelség nevében című filmben még Nino Manfredivel is játszottál együtt.

– Sokat köszönhetek az Olaszországban töltött éveknek, többek között a jövő évadban a Soproni Petőfi Színházban bemutatásra kerülő Isten komédiása című, Szent Ferenc életéről szóló misztériumjáték megszületését is. Úgy gondolom, hogy életem legfontosabb munkáját végeztem el akkor, amikor Pataki András, a darab rendezője elé letettem a darab kész szövegkönyvét.