Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A nagy elődök útján
– Szeretnénk létrehozni egy szellemi műhelyt, amely segíti a tagjaink művészi tevékenységét – nyilatkozta Jakabné Tóth Márta Fotó: Németh Péter

A nagy elődök útján

| Madarász Réka | Kultúra

A Soproni Képzőművészeti Társaság új elnöke, Jakabné Tóth Márta ugyanazzal a felelősséggel szeretné végezni a munkáját, mint elődje, Keresztény Richárd. Célja, hogy a civil szervezet továbbra is üde színfolt legyen városunk kulturális életében.

Ahogy már a múlt héten beszámoltunk róla, a Soproni Képzőművészeti Társaság legutóbbi közgyűlésén a következő négyéves ciklusra új vezetőséget választott. Az elnök Jakabné Tóth Márta, az alelnök Herczeg Anikó lett, a titkári feladatokat pedig továbbra is Füzi Edit látja majd el. 

– Nyolc évig alelnöki pozíciót töltöttem be Keresztény Richárd mellett. Nem könnyű átvenni a stafétabotot egy olyan kiváló vezetőtől, aki Sopron kulturális életének meghatározó személyisége – mondta Jakabné Tóth Márta. – Felelősségünk, hogy folytassuk a nagy elődök – többek között Zettl Gusztáv, Mende Gusztáv vagy Renner Kálmán – munkásságát. Örömömre szolgál, hogy volt elnökünk továbbra is a társaság tagja marad, és 30 év tapasztalatával a háta mögött támogatja a tevékenységünket.

A háromtagú elnökség mellett kibővített vezetőség látja majd el a társaságnál adódó feladatokat. Már az éves munkaterv is elkészült: kilenc kiállítást szerveznek a Várkerület Galériában, melyek között egyéni, jubileumi és közös tárlatok is lesznek. A hagyományos adventi tárlatnak remélhetőleg továbbra is a Festőterem ad otthont.

– A társasági összejövetelek mellett emlékestek és előadások is szerepelnek a programunkban – tette hozzá Márti. – Szeretnénk létrehozni egy szellemi műhelyt, amely segíti a tagjaink művészi tevékenységét. Jelenleg 41-en vagyunk, közülünk 39 alkotó. Továbbra is tartjuk a kapcsolatot más művészeti társaságokkal.

A Soproni Képzőművészeti Társaság közkedvelt, hagyományos tavaszi tárlata március 23-tól április 3-ig tekinthető meg munkanapokon 15 és 18 óra között a Várkerület Galériában. 

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...