„Alkotásaim nem jeleznek széles terjedelmű látképeket. A valóságnak rendszerint egy kisebb részletét ábrázolom. Olyanokat, amelyek érzelmileg közel állnak hozzám. A látványt minden alkotó egyéniségén átszűrve, átfogalmazva közvetíti. Ki többet, ki kevesebbet mond róla, sajátos eszközeivel. Úgy vélem azonban, hogy a tolmácsolásban, a gondolat­ébresztésben az érzelemnek nagy a jelentősége.” – vallotta Gáspárdy Sándor Székely Bertalan-díjas festőművész, a soproni Képzőművészeti Munkacsoport egykori vezetője, megyei rajz szakfelügyelő, a Deák téri iskola rajztanára.  

– Számomra rendkívül megható, hogy több mint harminc évvel édesapám halála után ilyen sokan eljöttek emlékezni rá, ami egyúttal bizonyíték arra is, hogy a képei még ma is megállják a helyüket – fogalmazott a művész fia, Gáspárdy Tibor, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Vizuális Karának egyetemi docense, aki maga is elismert festőművész. – Bevallom, nagy élmény számomra a festményeit így együtt látni, nem mintha odahaza nem lennének alkotásai, de most itt megidéződött bennem a múlt.

– Kedves, délceg mosolyával arra biztatott bennünket, hogy érdemes megküzdeni a múló falu és a nyugati országrész vizuális kultúrájáért – emlékezett az egykori kollégára Fejér Zoltán festőművész. – Gáspárdy Sándor üzenete, hogy a művészet a világ mulandóságáról szól.