Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

A magyar Blues Brothers

| Munkatársunktól | Kultúra

The Blues Brothers – A ma­­gyar változat címmel fergeteges show-t mutat be Feke Pál és Serbán Attila tavasszal a Soproni Petőfi Színházban.

A nagyszabású és egyedülálló előadás előkészületei már megkezdődtek, a két népszerű színész–énekes repülős és motoros jeleneteket forgatott az előadáshoz.
Feke Pál elmondta: a világhírű film alapján álmodtak színpadra egy olyan kétrészes show-t, amelyben elhangzanak az alkotásból ismert dalok, ezeket Miklós Tibor fordításainak köszönhetően magyarul éneklik. Az elő­­adásban közreműködnek a Sopron Balett táncosai, a szakma kiemelkedő zenészei, vokalistái.

A látványtervező Madarász János „Madár”, a koreográfus Túri Lajos, a jelmeztervező Szélyes Andrea. A produkció rendezője, művészeti vezetője Feke Pál és Serbán Attila.


A szerzők szándéka szerint humoros, néha komikus, lendületes, igazi, az egész színházat megmozgató show-t szeretnének a kö­­zönségnek adni. Ezért már most megkezdték az előkészületeket. Forgattak repülőgépes, motoros jeleneteket Sopronban és környékén, valamint a Veszprém megyei Dákán.

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...