Sulyok Gabriella grafikusművésznek éppen ezen a napon nyílt volna nagyszabású kiállítása a fővárosban, ám a járványügyi helyzet ezt meghiúsította. – Január 22-e hangsúlyos ünnep számomra – emelte ki a művész. – A nagy elődöket követve – esendő próbálkozásokkal – megszólít tetteik súlya, története. Őszinte gondolatok bevallására biztat ma is. Nem tartom elfogultságnak, hogy Sopronhoz kötöm a magyar kultúra napja alkalmából emlékeimet. Felidézem gyermekkorom nagyszerű tanárait, nekik köszönhetően az irodalom, a történelem, de leginkább a képzőművészet és a zene tette tartalmassá életemet. A népdal, a népművészet olyan tiszta „rajzolatát” ismerhettem meg, amely örökre fogva tartott. Zongoráztam és énekeltem Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Öt évig dolgoztam Bagdadban, az Iraki Régészeti Múzeumban, ezt követően még biztosabb, szorosabb lett a vonzalmam szülővárosom, Sopron iránt. Hazatértem után rajzaimban ott a város, a vidék varázsa: nem egy-egy épületben vagy hírességben, hanem oltalmazó valóságában. Így számomra az oltalom eszenciája Sopron.

Kóczán Péter, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője sem tud az elfogultság hangja nélkül beszélni a jeles napról: – A zene egy speciális közösségi nyelv. Bármennyire ösztönös vagy elvont is néha, a zene esetében is igaz: csak a megfogalmazott gondolat, csak a formába öntött érzelem juthat el a másik emberhez. Magyar előadóként nagyon fontosnak tartom kortárs magyar művek megszólaltatását. Amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, ebben az évben németországi és erdélyi koncerteken is vezényelhetek magyar bemutatókat, ezeket nagyon várom. Mindeközben a Liszt-központban azon dolgozunk, hogy városunk vérkeringését járja át a kulturális kincseinkből áradó erő, és legyen örömforrás a művészet mindenki számára ebben a nehéz helyzetben is.

Dr. Hegyi Ferenc író szintén Sopront idézi a magyar kultúra napja alkalmából: – Sopronban születtem, itt tanultam az első szavakat, láttam, sajátítottam el az alapvető viselkedési formákat, azaz szívtam magamba a magyar kultúrát annak helyi sajátosságaival gazdagítva. A gyermekkorban szerzett tapasztalatok meghatározóak, befolyásolják az ember egész életét, az írással foglalkozónak pedig munkájához kifogyhatatlan munícióval szolgálnak. Még óvodásként apám esténként mese helyett a Toldit, Arany János költeményét olvasta fel nekem. Ez, majd az Egri csillagok, Illyés Gyula 77 magyar népmeséje, Jókai regényei vontak bele kultúránk egyik ága, a magyar irodalom bűvkörébe. Szókincsemet, a múltunkhoz való kötődést köszönhetem nekik, szemléletük pedig beépült regényeimbe, novelláimba.