Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A kultúra éltető ereje
A Várkerület Galériában december 19-ig látogatható az adventi tárlat Fotó: Németh Péter

A megnyitón bemutatták a Soproni Füzetek 2017-es számát

A kultúra éltető ereje

| Madarász Réka | Kultúra

A hagyományoknak megfelelően advent első vasárnapján nyitották meg a Soproni Képzőművészeti Társaság adventi tárlatát, ahol először vehette kezébe a közönség a Soproni Füzetek 2017-es számát.

2000 óta hagyománnyá vált, hogy az adventi kiállítás megnyitóján mutatja be a Soproni Irodalmi Társaság éves művészeti antológiáját, melynek megjelenésében idén 101 író működött közre. Az egybegyűlteket a Soproni Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetsége nevében dr. Hegyi Ferenc elnök, a város nevében pedig Tóth Éva képviselő köszöntötte.


– Jövőre lesz 40 éve, hogy a Soproni Füzetek megjelenhetett – hallhattuk dr. Zentai Lászlótól, a Soproni Füzetek főszerkesztőjétől. – Rengeteget köszönhetünk Sarkady Sándornak, aki 2014-es haláláig hatalmas munkát végzett. Kiadványunkban olyan írásokat közlünk, amelyek kordokumentumok lesznek unokáink, dédunokáink számára. Hiszem, hogy az írott szónak, a képzőművészeti alkotásoknak nagyobb erejük van, mint a közösségi oldalaknak. Ezért is fontos a város kulturális életének éves leltára.


Keresztény Richárd, a Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke megnyitó beszédében összegezte a közösség éves munkáját. Megtudtuk, hogy az ünnepi kiállításra 32 művész 52 alkotást nyújtott be, melyek közül 45 látható a kiállítóterem falain. Az adventi tárlat december 19-ig tekinthető meg a Várkerület Galériában.

Kapcsolódó cikkek

Az értékteremtés felé

Az értékteremtés felé

2022. 05. 11.

Tanárok és tanítványok közös képzőművészeti tárlata nyílt meg a Festőteremben. A kiállításon köztiszteletben álló művészek mellett szárnyukat bontogató ifjú tehetségek is bemutatkoznak, akiket egy láthatatlan kötelék – a Líceum – tart össze.

Tallózó

Tallózó

2022. 05. 11.

Válogatás a korabeli sajtóból.