Már egészen kisgyermekként próbálkozott a festéssel Szényi Péter, amikor az édesapja egy olajkészlettel ajándékozta meg. Az alapokat Mende Gusztáv, Szarka Árpád és Roisz Vilmos festőművészektől sajátította el. Több ifjúsági pályázaton is nyert. A 75 éves művész számára meghatározó élmény volt, hogy 30 évvel ezelőtt jelen lehetett a Soproni Képzőművészeti Társaság újjáalakulásakor, amelynek később vezetőségi tagja, két turnuson keresztül pedig alelnöke volt.

– Mindig is kísérletező szellemű voltam, nem ragadtam le egyetlen technikánál sem, mert ha csak egyfélét csinálnék, megunnám – mesélte Péter. – Olajjal kezdtem, és már jó húsz évvel ezelőtt foglalkoztam számítógépes grafikával, akkor, amikor még alig értette valaki. Nem érezték benne a munkát, amire én mindig azt mondtam, hogy csinálják utánam – tudván, hogy én magam sem tudnám ugyanazt a képet még egyszer ugyanúgy elkészíteni.

Péter folyamatosan keresi az új témákat is – talán Roisz Vili bácsi hatására. A kezdeti „normális” képektől, például csendéletektől egyre inkább az absztrakt témák, fantáziaképek felé vezetett az útja. „Szényi

Péter a képek konzekvens, pontos felbontásával találja meg egy festmény belsejében a titkos képeket” – írta róla ­Winkler András.

– Nem szívesen válok meg a képeimtől – folytatta az alkotó, aki nemrég ünnepelte 50. házassági évfordulóját, és szívesen beszél a családjáról: öt unokájáról és dédunokájáról. – Rengeteg időmet foglalja le a kertünk gondozása is, de a sok munkáért kárpótol, hogy gyönyörködhetem benne. Mostanában az akrillal kísérletezem, a jubileumi tárlaton több új festményem is látható.

A Szeptember 11. című kép története rendkívül érdekes: szinte mindenkinek a New York-i terrortámadások jutnak róla eszébe, annak ellenére, hogy az olajfestmény jóval korábban készült, és a művész a címet is utólag adta neki. A tárlaton ő maga vezeti be a látogatókat titokzatos világába.