– Nem először láthatja Önt a soproni közönség. Milyen érzés városunkban játszani?

– Öt évvel ezelőtt léptem fel először Sopronban, örülök, hogy újra itt lehetek. A színház és a társulat is nagyon a szívemhez nőtt. Csodás ez a város, szeretek nagyokat sétálni a Lövérekben, emellett a Kecske-templom és a Cézár pince a kedvenc helyem. Hiába, egy színész életében a szent és a profán is jelen van.

– Szombaton tartják a Ványa bácsi premierjét. Milyen üzeneteket hordoz a klasszikus darab napjainkban?

– A darabban mondhatni nincsen cselekmény. Ez egy „pszichológiai barangolás” arról, hogyan működik az ember, hogyan áltatjuk saját magunkat és egymást, hogyan vetítjük rá egymásra saját félelmeinket. A közönség előnyben részesíti manapság a populárisabb előadásokat, és lassan elfelejtjük, hogy a színház sokszor lehetőséget ad az önismereti tréningre és az önreflexióra is. A célunk, hogy ezt megmutassuk. A Ványa bácsi épp egy olyan szerep, amelyre már régóta vágytam. Szabó K. István rendezésében a darab teljesen új értelmezést nyert, sokkal merészebb és „maibb” lett. Egészen más megfogalmazásban tárja a nézők elé ezt a klasszikust.

– Harmincéves is elmúlt, mire megtért, évekig lelkészként is szolgált. Milyen hatással volt ez Önre?

– Fontos tapasztalatokat adott nekem a lelkészség. Mélyen hiszem azt, hogy „a dolgok valahol összeérnek” – igaz ez a művészet és a vallás kapcsolatára is. Hiszem, hogy a művészeten keresztül tud Isten kapcsolatba lépni a lelkünkkel.

– Mint szinkronszínész mit gondol a mesterséges intelligencia térnyeréséről?

– Bizony, már kopogtat... Vannak dolgok, amikre nagyon jól használható, de emberi érzelmeket képtelen átadni. Természetfilmekhez – amikhez nem kellenek egyedi, kreatív hangszínek – már használják narrációként. Ugyanez vár a hangoskönyvekre és a reklámokra is. Talán a hatására még értékesebbé válik a színház – hiszen a fizikai színészi játékot nem lehet helyettesíteni vele.

– Úgy tudom, hogy pont ezzel, a színészi játékkal foglalkozik majd az új könyve...

– Valóban, a nyáron jelenik majd meg, a színészek belső munkájáról és a szerepépítésről szól. Emellett próbálok megalkotni egy saját színésztechnikát, mely sok kezdő pályatársamnak segíthet képezni saját magát. A színész hallgatók az orosz Sztanyiszlavszkij-technika alapján tanulják a mesterséget, ami már elmúlt 100 éves. Úgy érzem, ideje modernizálni ezt a módszert...

Tekintse meg kvízünket!