Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A Barthodeiszky család
Dr. Baranyai Lenke legújabb könyvével – megírását szerteágazó kutatás előzte meg Fotó: Pluzsik Tamás

Megjelent dr. Baranyai Lenke nyolcadik kötete

A Barthodeiszky család

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A közelmúltban jelent meg dr. Baranyai Lenke, a Széchenyi-gimnáziumban több mint négy évtizedig oktató Apáczai Csere János-díjas tanárnő legújabb kötete. A könyvben egy nagyon érdekes hátterű családnak, a Barthodeiszkyeknek állít emléket.

– Helytörténet, iskolatörténet, családtörténet, honnan a tanárnő indíttatása mindezekhez?

– A beledi vonatkozású könyveimhez természetesen a családi háttér adja az indíttatást, hisz onnan indult az életem, ennek a rábaközi településnek vagyok a díszpolgára. Az általános iskola befejezését követően kerültem Sopronba, és az itteni tanítóképzőben folytattam a tanulmányaimat, mindennek közel hét évtizede. Sok-sok tanítvány, kolléga, barát és ezer emlék köt a városhoz, mindehhez motivációként még hozzájárul a szakmai elhivatottság, a magyar–történelem–filozófia szakos tanári diplomám.

– Első könyve közel negyven évvel ezelőtt jelent meg, mely Sopron és vidékének munkásmozgalmát tárgyalja, majd ezt követte a Rábaköz és Beled történetéhez kapcsolódó kultúrtörténeti böngésző, és folytathatnánk a sort. Melyik áll legközelebb a szívéhez?

– Ez olyan kérdés, mintha egy édesanyától megkérdeznék, hogy nyolc gyermeke közül melyik a legkedvesebb. Örülök, hogy emléket állíthattam iskoláimnak, az egykori Soproni Állami Tanítóképzőnek, az Utolsó nárciszok című kötetben pedig a Széchenyi-gimnázium 20. századi történetét dolgoztam föl. Ez utóbbi immáron forrásmunka is, hamarosan a második kiadása is a boltokba kerül. A Múltunk tükörcserepei és a Beled hideg napjai 1944–45 című munkáimban szülőfalum 20. századi történetének egy-egy időszakára tekintettem vissza. Feldolgoztam saját családom történetét is, visszatekintve egészen Mária Terézia koráig. Ez a munkám könyv alakban nem jelent meg, mindössze a családtagok kaptak belőle egy-egy példányt, az anyagot levéltári letétbe helyeztem.

– Legutóbbi munkája azzal a Barthodeiszky családdal foglalkozik, amelynek élete és munkássága nemcsak Beledhez köthető, hisz tagjai országos tisztségeket is viseltek.

– Nagyon érdekes hátterű, morva eredetű családról van szó, a reformkori országgyűléseknek több Barthodeiszky is tagja volt, majd aktívan részt vettek a szabadságharcban. Beledi kastélyukat az osztrák sztárépítész, Ludwig Schöne tervezte, egyébként az ő munkája a soproni evangélikus templom is. Nagyon szerteágazó kutatást igényelt a könyv megírása, amiben nagy segítségemre volt a család egyik leszármazottja.

– Mi lesz a tanárnő következő munkája?

– Könyvben már nem gondolkozom, de vannak befejezetlen témáim, ezekkel szeretnék a közeljövőben foglalkozni. 

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...