25 éve „repkednek”

| Köves Andrea

25 éves fennállását ünnepli a soproni kötődésű Méhek zenekar. A stílushatárok közé nem szorítható formációt a soproni közönség vasárnap 15 órától újra hallhatja a Kórus Spontánusz farsangi koncertjén.

Méhes Csaba és Hargitai Gábor, a két alapító szerint szinte sorsszerű volt a találkozásuk: mindkettőjük lételeme az abszurd humor. Erre építették a Méhek zenei és szövegvilágát. Eleinte meghökkent a közönség, amikor két méhruhába bújt alak mindenféle furcsa zeneeszközzel a színpadra lépett, és szokatlan stílusú dalokat énekelt. Azonban rövid időn belül széles rajongótáborra tettek szert. Ki ne ismerné a kultikussá vált Barbie-dalt, a KFT Afrikája ihlette Skandináviát vagy éppen a vidám Zizidalt. Időközben kísérleteztek is. 2005-ben fúzióra léptek az egykori Soproni Ütősökkel, a későbbi Strokes-szal.  

A szövetség eredményeképpen új hangszerek színesítették a zenekar eszköztárát, úgy, mint különböző méretű műanyaghordók, vödrök, PVC csövek, amelyek fúvós és ütős dallamhangszerként is funkcionálhattak. Az utóbbi évek újabb frissülést hoztak a zenekar életében: megalakult a TurbóMéhek együttes: az alapítók mellett öt remek zenésszel – basszus-és szólógitárossal, dobossal, harsonással és trombitással bővült a csapat.

– A Méhekben való zenélés számomra két és fél évtizede a feltöltődést hozza – mesélte Méhes Csaba. – Pantomimművészként sok-sok projektben vagyok benne, mindezt a Méhekkel való fergeteges hangulatú koncertek remekül kiegészítik. Gőzerővel készülünk az áprilisi születésnapi koncertünkre.

– Nagy élmény volt tavaly a VOLT Fesztiválon több száz ember előtt fellépni. Számomra inspiráló, hogy profi zenészekkel állhatok egy színpadon, ilyenkor kicsit én is zenésznek érzem magam – tette hozzá mosolyogva Hargitai Gábor.

Teljes verzió